kis ország, kis internet

Webber

Webber

CIB bank: usability 1-es alá

2014. május 16. - al webber

Ezerszer felhúztam már magam azon a múlt századi felületen, amit a CIB Bank internetbanknak titulál, és ezerszer nem írtam róla semmit. És hagyjuk a design-t, az ócska java környezetet (ami egyébként mac chromeban nem is fut), tényleg csak a használhatóság, illetve annak hiánya bosszant igazán. Most éppen egy eseti utalást kellett intéznem, ahol a közleményrovatba egy 16 jegyű azonosítót kellett megadnom, amit emailben kaptam. Na mit nem lehet csinálni a CIB online-on? Természetesen vágólapról beilleszteni bármit is. Pont azt, amivel elkerülhető lenne a rengeteg félregépelés, téves utalás, bonyodalom. Egyesével bepötyögtem tehát a számot, majd háromszor is ellenőriztem, hogy tuti rendben legyen (hivatalos ügyről lévén szó, különösen fontos volt). És ez az ország talán második (?) legnagyobb kereskedelmi bankja. 

Usability:

Iwiw után, Facebook után...

A nap/hét/hónap magyar tech híre (mert ilyen amúgy is alig pár van/év), hogy a nyáron lehúzza a rolót az iwiw, illetve az origo lehúzza a rolóját. 12 éve regisztráltam, indulás után pár héttel, és végigkövettem a termékéletpályát a kezdetektől a csúcsig, majd onnan a lassú kiüresedésig. Eleinte alig használtam, mert alig volt rajta valaki pár száz felhasználón kívül. 2005-6 tájékán a meghívó rendszer módosításával elkezdett beindulni, pillanatok alatt lett több százezer, majd milliós bázisa, és persze én is egyre gyakrabban látogattam az oldalt, attól függetlenül, hogy túl sok mindenre a kukkoláson kívül nem volt jó. 2007-ben regisztráltam a Facebook-ra, de mivel ott sem volt eleinte senki az ismerősök közül (sőt Magyarországról sem túl sokan), így egy ideig nálam még az iwiw maradt az elsőszámú, majd jött egy interregnum, egyik site sem kötött le, de aztán az iwiw-ről szépen lassan mindenki átköltözött a trendibb, újabb, modernebb, és persze jóval fejlettebb Facebook-ra. Most pedig már csak a "fész" van, amin a fél világ lóg.

Kíváncsi vagyok mi lesz a Facebook után...

Dübörög a román emag?

A közelmúltban rendszeresen belefutok az emag.hu hirdetéseibe, már nem csak online, de a legnagyobb kereskedelmi tévék reklámblokkjaiban is. Eddig azt hittem, hogy csak egy webshop a sok közül, akinek valahonnan óriási reklámbüdzséje lett, vagy valakivel nagyon jóban van, de sosem vettem a fáradtságot, hogy megnézzem kik állnak mögötte. Eddig...

emag3.png

Tovább

Apródból OLX? Wtf?

Az Apród tulajdonosa döntött, és mostantól itthon is OLX-nek hívják apróhirdetési oldalát, mint szerte Európában. Értem én, hogy egységes brandet akarnak kialakítani, és hogy a minimálisra próbálják csökkenteni a külön brandből fakadó extra kiadásokat, de (1) akkor miért öltek még hetekkel ezelőtt is óriási összegeket az Apród márka kampányaiba interneten, országos kereskedelmi tévékben, stb., illetve (2) mi szükség egy határokon átnyúló apróhirdetési oldalra, amikor ez a piac tipikusan lokális? 

ad 2: Kétségtelen, hogy az ebay és néhány nemzetközi multi sikeres lett a határokon átnyúló elektronikus kereskedelemben is, de azért náluk is elsősorban helyben találnak gazdára a termékek, sőt rendelkeznek lokalizált oldalakkal is, pont a piac eme sajátosságát figyelembe véve. Igaz, ezek a lokalizált oldalak nem minden esetben érték el az ingerküszöböt, így speciel Magyarországról úgy tűnt el az ebay, hogy szinte itt sem volt. A tipikus magyar ebay felhasználó pont a távolságból adódó szállítási költség miatt sokkal hamarabb rendel valamit az ebay.at-ról vagy .de-ről, mint az usából, bár persze ez függ a termék elérhetőségétől és az értékhatártól is. A magyar OLX brand felépítése tehát nem azt mutatja, hogy itt valami egységes európai piactér készülődne, mert a használt babamérleg piaca ugyanannyira lokális, mint mondjuk az ingatlanpiac. Viszont a branding költségei jelentősen csökkenthetnek, a kampánykreatívok akár több országban is felhasználhatók, és a fejlesztési költségeket is jól ki lehet szervezni egy központba, ahol csak a nyelvi lokalizációval kell bajlódni picit, de a motorháztető alatt ugyanaz az erőmű dolgozik. 

A magyar olx-ről is elérhető külföldi oldalak egyébként még nem teljesen egységesek, Litvániában skelbiu.lt, Ukrajnában pedig slando.ua néven fut a társoldaluk (ez utóbbi gyakorlatilag tök azonos az olx.hu-val). A korábban itthon is futtatott slando.hu viszont kissé következetlenül egy darab statikus oldalon arra hívja fel a figyelmet, hogy már nem létezik, és keressük helyette az aprod.hu-t. Erre kattintva pedig az "aprod.hu mostantól olx" oldalra jutunk. Szerencsére innen nem irányítanak tovább, egyelőre...

Nemzeti Webergonómiai Hivatalt!

Tegnap igyekeztem nyomon követni a választási eredményeket, de messze nem nyűgöztek le a választási műsorok (pedig próbáltam szimultán nézni az m1, a TV2, az ATV és a HírTV adását), ezért természetesen előkerült a laptop is, ahol én lehetek végre a főszerkesztő, és azt nézek, amit éppen akarok. A legautentikusabb forrásra voltam kíváncsi, így a valasztas.hu oldalán próbáltam eligazodni. Sajnos fogalmam sincs, hogy hogyan megy egy állami közbeszerzéses webfejlesztési projekt, de hogy nem jól, az szinte biztos. Mintha csak kritérium lenne, hogy ami állami/önkormányzati/NGO az ne is nézzen ki úgy, mint egy profi, vagy legalább profitorientált, így a felhasználók kegyeit kereső weboldal. A valasztas.hu-ban még csak nem is ez a legszörnyűbb, hanem az, hogy szerintem 8-12 éve is kb. ugyanígy nézett ki, mert annak idején is sokat nézegettem, de most archív screenjeim nincsenek. Azóta egy falatnyit változott azért a design, és nem csak a külcsínre gondolok, hanem elsősorban a használhatóságra.

Most ilyen (a főoldal):

Tovább

Egy nagyon nagy cég felvásárolta a harmadik legnagyobbat

Akár ezt is mondhatták volna ma reggel a Millásreggeli híreinek leadjei között, de ehelyett az hangzott el, hogy "Két magyar cég is van Közép-Európa 15 legjobb munkahelye között". Érdekelt volna, hogy kikről van szó, ezért megvártam a részleteket, ahol annyi hangzott el, hogy ez egy munkahelyi elégedettség-mérés eredménye (gondolom Hewitt, de nem mondjuk ki, mert reklám), és hogy ráadásul az egyik magyar cég a listaelső, a másik pedig ha - ha jól rémlik - az 5. helyen végzett. Még pár mondat, és már jött is a következő hír. Azt, hogy milyen cégekről van szó, még véletlenül sem mondták ki. Érthetetlen, felfoghatatlan számomra a reklámjognak ez a beteg, deformált értelmezése, de nap mint nap szembesülök vele. Az oké, hogy nem mondjuk ki, hogy melyik üzletben vettük meg akciósan a legújabb, legszuperebb porszívót, de hogy már egy hírből is kicenzúrázzuk a lényeget, a hír mint műfaj egyik alapvető elemét, az abszurd. 

Egy másik, tegnapi élmény: az M1 egyik magazinműsorában a stúdióvendégekkel közösen bizgeráltak valamit egy asztal körül ülve (kézműves szakkör volt), a vendégeken kötény, amin premier plánban olvasható volt a műsorblokk teljes időtartama alatt a meska.hu és az izporta.hu feliratok. Nem hallgattam végig, de gondolom a neveket ki nem mondták, csupán 240 pixeles betűmérettel virított a két vendég mellkasán. Amúgy iszonyú profin pozícionálva, mert az asztal pont kitakarta őket melltől lefelé, de a feliratok a kötény legtetejére voltak nyomtatva, mintha csak erre az alkalomra készültek volna. Na ezt viszont lehet, úgy néz ki. 

Itt a Tumblr Pro, megszűnik a Millásreggeli

Napi hírcsokor: 

1. A tumblr dashboardon megjelent egy új gomb: "go pro". Hát én kipróbáltam, egy nagyon szép inspiráló videó fogadott, hogy ki számít pro-nak, és miért jó ez, stb. Röviden: mindenki lehet pro (vagy profi - pestiesen). Majd egy kis animált átmenet után, megerősítve, hogy valóbán átváltok az ingyenes pro accountra, visszadobott a dashboardomra, ahol az összes változás annyi, hogy az avatarom felett egy kis kalap ikon jelent meg, ami persze nem kattintható, csak ott figyel.

2. Reggeli mellett hallgatott kedvenc rádióműsorom (mert más reggeli műsor gyakorlatilag nincs az országban, ami élvezhető és valami tartalmat is nyújt), a Millásreggeli stábja ma azzal nyitott, hogy ez az utolsó adás, és a csapat könnyes szemmel elbúcsúzik kicsiny, ámde annál hűségesebb közönségétől.

3. Április 1. van. 

Apród = Jófogás x 1,5?

Fut néhány privát hirdetésem az Apródon és a Jófogáson is, egyszerre raktam fel őket, ugyanazokkal a képekkel és szövegekkel, és egyiket sem támogattam meg semmilyen extra szolgáltatással. Pár hete figyelgetem már a megjelenési statisztikákat, és az Apród rendszeresen felülteljesít a konkurenciájához képest, nagyjából másfélszeres megtekintést produkálva. Az Alexa és a Google Trends adatai is ezt támasztják alá, ebből is látható, hogy mennyit számít, ha van mögöttünk egy olyan site, mint a vatera. A Jófogás az Expressz felvásárlásával nyilván ezen a helyzeten akar változtatni, holnaptól figyelhetjük, hogy milyen sikerrel.

Alakulóban a magyar online hirdetési piac II.: a Használtautót is megvette a Schibsted

A gigantikus méretű brit médiacsoport, a Daily Mail tulajdonában álló Lapcom Zrt. még 2006-ban vásárolt jelentős üzletrészt az 1999-ben indult, és hamar piacvezetővé vált autóhirdetési portálban, a Használtautóban. Ennek a tulajdonrésznek az 50%-ától már 2012 végén megszabadult a Lapcom, a vevő az akkor már a Jófogással a hazai piacon jelen lévő norvég Schibsted volt. Majd a Daily Mail ki is vonult a cégből, amit a Bors napilap tulajdonosai vettek meg.

Ami az aktualitását adja az ügynek, hogy egy friss sajtóközlemény szerint a Schibsted a maradék 50%-ot is megszerezte, azaz a Lapcom teljes egészében kiszállt a használtautóból. Az érdekes, és más piaci szereplők számára is figyelemmel követendő az egészben csak az, hogy ezzel a Schibsted immár a vertikális portálok piacán is megvetette mindkét lábát (egy láb = 50%), azaz stratégiája nem merül ki abban, hogy csak a klasszikus apróhirdetési piacon érjen el piacvezető pozíciót. 

Kíváncsi vagyok, hogy az autóhirdetések után mi fog történni az állás és ingatlanhirdetési piacon...

Alakulóban a magyar online hirdetési piac: megszűnik az expressz, elkelt a toplak

Vagy inkább átalakulóban? Lassan a magyarországi internetes piac is a felnőttkorba lép, és ahogyan minden iparágat ebben a fejlődési szakaszban, ezt is eléri az átalakulás, illetve a konszolidáció kora. Eltűnnek a kezdeti szerencsevadászok, egyre nagyobb és profibb cégcsoportok jönnek létre, egyre több hír jelenik meg felvásárlásokról, összeolvadásokról, koncentrálódik a piac (vö. az autóipar fejlődése napjainkig, mikorra is alig 10-15 monstre cég maradt versenyben).  

Képernyőfotó 2014-03-24 - 11.40.54.png

A mi kis tőkeszegény országunkban az interneten ez talán kicsit később indult be, mint mondjuk a tengerentúlon, de ma már egyre erőteljesebben rajzolódnak ki az erővonalak, még akkor is, ha újabb szereplők felbukkanása időről-időre felkavarja az állóvizet. Pár éve még senki nem is sejtette, hogy a dél-afrikai Naspers a Vatera és Teszvesz megvételével, majd az Apród indításával hullámokat fog korbácsolni, és azt sem, hogy a norvég Schibsted igen rövid idő alatt ilyen jelentős tényező lesz a magyar hirdetési piacon. 

Ezen az úton tett meg most egy nagy lépést a Schibsted tulajdonában álló Jófogás, amikor megvette az Expressz online portfólióját. Pár hete hallottam először a hírt, mint ahogyan azt is, hogy az Arkon Zrt. üzemeltetésében álló ingatlan.com megvette a Toplakot. Mára mindkettő hivatalos, a piac tehát szűkül, illetve pontosabban szólva koncentrálódik. Persze a fenti két cég két külön ligában focizik, az ingatlan.com a vertikális hirdetési oldalát egészítette ki egy kifejezetten Kelet-Magyarországra fókuszáló szintén vertikális site-tal, a Jófogás viszont nem specializálódott egy témára sem úgy, mint az ingatlan.com, és horizontális versenytársát vásárolta fel, ezzel jószerint kétszereplősre (Apród és Jófogás) szűkítve a belföldi piacteret. 

Talán túlzás nélkül állíthatjuk: ezzel lezárult egy korszak a magyar hirdetési piacon, hiszen az expressz online megvételén kívül az is napvilágot látott, hogy a print expressz is megszűnik, a tulajdonos kivonul az országból. A print hirdetéseket már régóta temették, de talán ez az első igazi ásónyom (mert a temetéshez sírgödör is kell). Nem jósolok nagy jövőt a többieknek sem. Így tűnik el az egykor egyedülálló, majd hosszú éveken keresztül piacvezető expressz, ahol talán mindannyian karikáztuk a hirdetéseket anno... 

 

Ezért tart itt a magyar e-kereskedelem...

A címet annyiban pontosítanám is rögtön, hogy az e-kereskedelem nálunk nem is annyira "e", azaz elektronikus, ha a tranzakció összes elemét vizsgáljuk. Mert mi a gyakorlat? A megrendelést leadjuk online, az árut személyesen, vagy futár útján vesszük át, és utólag fizetünk, készpénzzel. Ez utóbbi egyrészt a magyar szürkének, másrészt pedig a bizalom hiányának "köszönhető". 

A fentieket egy kis személyes történet bevezetőjének szántam, ami csak megerősített engem, hogy maradjak a jól bevált utánvétnél az internetes vásárlások során. Mint netfüggő, körülbelül 10-15 éve vásárolok rendszeresen az interneten keresztül, mind magyar, mind külföldi webáruházakból. Sok évvel ezelőtt csodálkoztam rá, hogy még az amerikai amazonból is ide tud érni standard szállítással 5 nap alatt az áru - bár ezt a rekordot azóta sem sikerült beállítanom. Viszont idén először vásároltam úgy egy belföldi, teljesen ismeretlen webáruházból, hogy előre utaltam a vételárat. Pár ezer forintról volt szó, és mivel nem volt semmilyen más fizetési lehetőség, a terméket belföldön pedig nem találtam meg másnál, gondoltam egy próbát megér, eddig úgysem volt semmi gondom egy kereskedővel sem. Hát most lett. Azt persze tudtam, hogy a termék náluk sincs raktáron, hiszen 10-15 munkanapos szállítási határidőt vállaltak (amíg gondolom importálják), de azt nem sejthettem, hogy egy egész hónap alatt nem fogom megkapni a holmit. Mondanom sem kell, kommunikáció zéró, se e-mailt, se telefont nem kaptam, hogy még egy kis türelmet kérnek, vagy bármi. Ekkor beszéltem a webáruházzal először. Utánanéztek a rendelésnek, és tájékoztattak, hogy ott van náluk raktáron, de valami baki miatt nem került postázásra, azonnal küldik. Aztán napokig csend. Nagyjából egy héttel később újra felhívtam őket, pontosabban hívtam volna, mert egyszer sem vették fel a telefont. 10-15 sikertelen próbálkozás után egy másik telefonszámról is megpróbáltam, és láss csodát, 2-3 kicsöngés után már vonalban is voltam. Megdöbbenésemre arról tájékoztattak, hogy a termék még mindig ott van - talán egy félszeg elnézést is kihallottam -, és hogy azonnal küldik, másnap, legkésőbb két nap múlva megkapom. Nem kaptam. Hétvége jött, majd újra hívtam őket a hét elején, egy harmadik számról, mert már a többit nem vették fel. Sikerült is elérnem valakit pár óra küzdelem árán, aki azt állította, hogy nem sikerült beszerezniük a terméket, nincs raktáron, és nem is postázhatták így. Arra nem kaptam választ, hogy akkor mi volt az a korábbi nettó hazugság a részükről, hogy már raktáron van. Na itt telt be nálam a pohár, és azonnal elálltam a szerződéstől, és követeltem a pénz haladéktalan visszautalását. Ebben a kérdésben már vérprofik voltak, mondták, hogy a Fogyasztóvédelem állásfoglalása szerint is erre nekik 30 napjuk van, majd küldik, stb. Egy napot adtam nekik. Most várok.

Tanulság? Megértem, hogy a magyarok kb. 60-70% még mindig utánvételes fizetési módot választ az interneten, mert innentől kezdve én is csak azt fogom. Kivétel azok a bevált, és tényleg megbízható kereskedők, akikkel már sikeres történetem van. Nyilván a bookline-ról, vagy a libritől nem kell tartani, de ezektől a nevenincs kalandoroktól óvjon meg az ég... Akik az ilyen húzásokkal nem csak engem húznak fel, de kitartó aknamunkával az egész "szakmát" hiteltelenítik el.   

Az airbnb letarolja Európát?

A manapság egyik legforróbb szálláskeresési oldal, az Airbnb bejelentette, hogy az eddig összesen bevont 300 M $ után hamarosan 4-500 M $ friss tőkét kíván szerezni, amiről már előrehaladott tárgyalásokat folytat. És mellékesen kiadtak pár adatot is az elmúlt időszak eredményeiről, ez talán most még érdekesebb. Ezekről van szó:

Tovább

Lassan a magyarok is megtalálják a whatsappot

Sokkal kevesebb SMS-t küldenek már a magyarok

A hvg.hu-n megjelent KSH adatok szerint 2013-ban 8,9%-kal csökkent az SMS-ek száma, bár az MMS még mindig nőtt egy picit, 0,4%-kal (de komolyan, ki használ ma már MMS-t?). Mindeközben a mobilos adatforgalom 16%-kal nőtt, a telekom cégek árbevétele pedig a 2012-es 33%-ról immár 35%-ban a mobilinternet előfizetésekből képződött. Ez utóbbi adat szerintem előbb-utóbb kb. 100% lesz. Mert bár fogunk telefonálni és sms-ezni, de szinte ingyen, és az adatért leszünk lehúzva. De ezzel nagy titkot biztosan nem árultam el...

 

Az index új ruhája

Pár napja egy beharangozó jelent meg, ma pedig már a vadonatúj index. Erről részletesen itt, itt és itt. Határozottan szebb lett, mint a már kissé megkopott előző design, minden nagyon flat, követve a tavalyi trendeket, tehát pár évig használható marad. Mint minden hasonló nagy projekt, ez sem mentes a hibáktól, lesz feladata a supportnak a következő napokban, az biztos. Ezekre gondolok:

Tovább

A világ legnagyobb cége jöhet létre

Már amennyiben összejönnek a Softbank elnökének, Masayoshi Sonnak a tervei. A japán tech mogul felvásárlási kedve töretlen, és az amerikai Sprint mobilcég megszerzése után most a T-Mobile-ra fáj a foga (az amerikaira).

A Sprint és T-Mobile esetleges fúziójával létrejövő új cég egyenrangú partnere lehetne az amerikai piac két nagyágyújának, az AT&T-nek és a Verizonnak. És pont ezt akarja Son. Azt mondja igazi harcot akar, három egyenrangú szereplő egyenlő esélyekkel vívott csatáját: árháborút, technológiai háborút. (Bárcsak itthon is így gondolná legalább 1 a három mobiltársaság közül!) 

Tovább

Edd meg amit főztél! Gasztrosite-ok itthon

Rengeteg receptekkel foglalkozó magyar weboldalt találunk, ha kicsit körbenézünk, nem is kell messzebb menni a startlapnál, teli van ilyen témájú linkkel. De ha jobban megvizsgáljuk ezeket, elég siralmas a kép, a design 1.0, a használhatóság meg még annyi sincs, kaotikus, low budget weboldalakra bukkanunk. Röviden: hiányzik a pénz.

 

Tovább

Milyen a magyar a google szerint?

A Google Instant bevezetése kapcsán találtam egy cikket, amihez az egyik hozzászólásban valaki összeszedte, hogy miket ajánl a Google amikor leütjük az első karaktert a keresőben.

Ezek után kíváncsi voltam, a google.hu miket dob fel a gépelés elkezdésekor, érdekes:

katt a képre a nagyításért!

 

Persze ez biztosan nem az aranystandard, de éppen nekem éppen most így jelent meg, ami azért csomó következtetésre ad lehetőséget: 

Tovább
süti beállítások módosítása